KREaktivity

Miért éppen barka?

 Azt már mindenki tudja, hogy miért Húsvét a Húsvét, és hogy mik a jelképei. Ugyanígy a vallási motívumokkal és a történetekkel is tisztában vagyunk… De hogy kerül a képbe a barka? 

 Bevallom szégyen nem szégyen, de én csak most tudtam meg hogy bizony ez a puha nyuszifarkincával teli ágacska mit is jelképez. Eddig azt hittem, csak dekoráció, meg kapóra jött Húsvétra, ezzel a növénnyel díszítették az otthonaikat az emberek. De nem, hisz ez az érdekes fűz fajta sokkal több ennél.

Természetesen vallási jelentéssel is bír, mivel ez az ünnep erősen köthető Krisztus feltámadásához és az ezt megelőző Virágvasárnaphoz ami Jézus bevonulását ünnepli Jeruzsálembe, mikor is  olajfa ágakkal terítették be az utcákat a Messiás érkezésére. Magyarországon az olajágakat megszentelt barkákkal helyettesítik.  A népszokásaink között még azt is megtalálhatjuk amikor a legények Virágvasárnap barkát ajándékoztak a hajadon leányoknak, babonából hogy nehogy hoppon maradjanak és szégyen szemre vénkisasszonyok legyenek életük végéig. 🙂 

Ebben a videóban még a régi néphagyomány szerint ünnepelnek, és 5:09 -nél a barka szerepéről is láthatunk jelenetet. 🙂 

De a barkavirág mást is jelképez. Ahogyan véget ér a böjti időszak, úgy ér véget a tél is. A húsvét egyben az újjászülető természetnek is az ünnepe. A barka bolyhos virágainak különleges gyógyerőt tulajdonítottak régen. Ha a családi tűzhelybe dobták, megóvta a házat a bajoktól, gyógyszerként pedig elmulasztotta a torokfájást.

Ha tehetem, minden évben feldíszítek egy csokor barkát és kinevezem tojásfának, imádom rajta a színesebbnél színesebb fa díszeket amiket nem én csináltam 🙂 

nyúl

A barkát nevezik még kecskefűznek, leányfűznek és pálmafűznek is. Sok fajtája létezik Magyarországon, ezek közül is a legismertebbek a  hamvas fűz, csigolya fűz, cinege fűz és még sorolhatnám. Ha még többet szeretnél tudni róla, akkor látogass el ezekre az oldalakra hiszen itt bővebben megtalálhatod a barkáról az összes információt. Barka infó      Barka infó 2

IMG_9285

 

Ezek a képek az idei barka díszítéseimről vannak, hogy nehogy hoppon maradjak. 😀 

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!