Hangulatos asztali mécses kávés üvegből

   Egy kis barkácsolással igazán hangulatossá tehetjük a kerti vagy vízparti pikniket, és tényleg ehhez a mutatványhoz nem kell különösebb kézügyesség sem. 

Tudom, a csapból is ez folyik mostanában,  de végül is mi a legegyszerűbb, legköltséghatékonyabb dekorációs asztali dísz, ami még  jól is néz ki? Egyértelműen a “befőttes – vintage mécses” vagy váza, ki hogy használja… 

Hogy ne legyen elcsépelt én most szögletes, kávés üvegekből mutatom meg az saját verziómat, ami azért sem vintage stílusú. 😛 

Ami kell:

Először célszerű a papír csipkével kezdeni, amit az üveg aljára kötünk mintával felfelé, a piros selyem szalag segítségével.

Én most nem használtam ragasztót, csak a szalaggal rögzítettem az üvegre a papírt, így egy kicsit meg lehetett ‘buggyosítani’.  A mintát visszahajtogatjuk a szalagra ami nem fogja teljesen eltakarni azt, csak szépen ráfekszik majd a masnira. 🙂 

Akár már itt is abbahagyhatnánk a munkát, de az üveg nyaka megköveteli hogy valamit akasszunk rá. Olyan üresnek hat így nem?

Mivel ezeket a kis mécseseket nem csak a kis piknikemre használtam fel, hanem a saját esküvőmön is ott fognak díszelegni az asztalunkon 😉  kis monogramos papírszívecskéket akasztottam a nyakukba.

A kartonból szívecskéket vágunk ki, amit a felső részén kilyukasztunk. Ráírjuk a nevünk kezdőbetűit és ráfűzzük a piros zsinegre amit aztán az üveg nyakára kötözünk.

Nem árulok zsákbamacskát, az esküvőnk színeivel zsonglőrködtem, de ez a választás sem csoda nálam, ugyanis megszállott piros-fehér mániás vagyok. erre bizonyíték 😀 pl: itt vagy itt meg itt is.

A csipkés üvegcséket akár vázának is be lehet fogni. 🙂 

Vagy éppen lufitartónak is. ♥

És végül rendeltetés szerű használatakor a mécsesünk így néz ki, a késő estig nyúló partyn. 

Remélem két esős nap között ki tudunk majd telepedni a szabadba egy kis ‘eszem-iszomra’, amit ezzel a kis dísszel fel tudunk majd dobni. 🙂 

Tipp: A torta csipke helyett merített papírt is használhatunk, vagy a virágkötészetben sűrűn alkalmazott csomagoló anyagot. És természetesen a nyakára is elég lehet egy – egy masni szalagból ha nem akarjuk túlbonyolítani. 

Köszi a figyelmet!  Ha tetszett a bejegyzés próbáld ki te is, nem bánod meg és nagyon gyorsan kész van. 🙂  

Címkék: , , , , ,
Tovább a blogra »