Költözés előtt tettem szert hagyatékból egy 80-as évekbeli különleges komódra… merthogy 6 fiókja lévén megtévesztően hatott egy igazi, modern budoárba való fehérneműs szekrénykére. Különlegességét pedig az adja hogy felül két ajtaja is van.
De mint kiderült ez egy tükrös bárszekrény volt hajdanán. Különböző “harci” sérüléseket is elszenvedhetett a nyomok alapján, bár előző tulaja próbálta kendőzni némi fagittel. A tükör is megkopott ahogyan a fényes lakk az ajtajain. A megvétel után csaknem fél évet váratott magára a felújítása, noha rémlett hogy mit is szeretnék kezdeni vele, de a végeredmény teljesen máshogy sikerült. Sokkal jobban mint elképzeltem. 😍
Nem voltak nagy terveim vele mert a beköltözés után a dobozokból már pakolni szerettem volna bele, de adtam egy esélyt a kicsikének és magamnak a felújítására. Kezdő vagyok e téren ezért sokat böngésztem ihlet után, na meg persze pár videót is megnéztem a helyes csiszolástól a festésen át. De ami nagyon megtetszett és úgy éreztem illeni fog a szekrényemhez, az a dekupázs technika volt. Nem először csináltam ilyet, igaz eddig papír szalvétával és kisebb ajándéktárgyakon műveltem tudásomat, szekrényen még nem próbáltam. Úgy gondoltam ehhez konyítok egy kicsit, így biztos elrontani nem fogom. Végül bevállaltam egy kis festést is, mert megtetszettek a matt színek és így nem lett unalmas az eredmény. ❤
A folyamat: Átalakulás
Először is áttakarítottam mosószeres vízzel szegény viselt alanyomat, bárszekrény mivolta miatt ragadt is. Ezután csiszolás 80-as vászonnal sarokcsiszolóval, és gittelés ezerrel következett. Az ajtók rossz állapota miatt muszáj volt lecsiszolni a lakkot és persze azért is mert így jobban tapadt rá a vízbázisú festék. A TRIKOLOR AQA matt zománcot választottam a TRILAKtól mert könnyű vele dolgozni, takarítani és nem utolsó sorban szagtalan… ugyanis a festésre már beltéren a szobában került sor. Az ajtók matt feketék lettek, de mivel nem vagyok egyszerű eset, 😁kellett belevinnem egy kis csavart. Nagyon sok hatás ért az ihletkeresés során, így szinte mindent ezen az egy szekrényen akartam kipróbálni. Például az egyik ajtóra egy kör alakú horgolt csipke terítőt nyomtam és úgy mentem rá a festékkel, azt várva hogy majd csak a csipke negatív lenyomata látszódjon…
Ez nem sikerült, mert a minta beszívta a festéket és csak egy nagy paca maradt a helyén. Igen ezt stencillel kellett volna csinálnom, most már tudom. 😜 De nem adtam fel, száradás után lecsiszoltam és újra lefestettem az ajtót, viszont a már fekete csipkét vissza raktam rá finom, nem hivalkodó mintát adva így az ajtónak. Mintha mart motívuma lenne. A második ajtó a lakk leszedése után sem lett szebb és hibátlanabb, ezért takarást kívánt dekupázs technikával, Pentart dekupázs ragasztóval marokkói mintás tapétát kapott. Ugyan ezzel a módszerrel még három fiókot is feldíszítettem, kettőt pedig a szekrény két alapszínével festettem le. Így jártam el a szekrény tetejével is, borzasztó sebeit és hibáit eltakarva.
Persze az alap tisztítás, kézi csiszolás, portalanítás és zsírtalanítás után természetesen.A szekrény belseje szürke lett fent és alul, mint a polca amit kicseréltem szélesebbre, használhatóbbra, mivel én nem konyakos pohárkákat akartam benne tartani. 😇
Nagy sajnálatomra a tükörnek is menni kellett, helyette tapétás hátlapot csináltam. Alapozó festéket sehol nem használtam, két rétegben tökéletesen fedett a festék mindenhol.
A fiók alumínium fogantyúit meghagytam mert illett a tapéta ezüst mintájához. Szerettem volna több natúr fa részt hagyni, de a keret és egy fiók bőven kiegészítette az összképet. Ezeket vörösfenyő olajjal töröltem át, így eltűntek az apróbb karcok, repedések hibák a szem elől. 😎 Itt nem használtam fagittet, mivel az olajlakk nem fedi el azt, inkább ápol és lezárja a fa pórusait, vízhatlanít. Utolsó mozzanatként jöhetett a komód “koronája” a két ajtó fogantyúja. Eddig ugyanis kulcsos zárral volt nyitható ami el volt törve, cserélni nem akartam, helyette helyes fa gombokat adtam rájuk. A kicsi tolózárat belül viszont meghagytam rajta.
Ez az első kis komódom felújításának története, melyet a sok próbálkozás és hiba elkövetése után sem hagytam félbe. Jó volt ez kezdésnek és ki tudja, talán lesz folytatása a bútor felújítás projektnek egy újabb alannyal…😉 Sokat tanultam közben és kezdem megszeretni a régiből újat alkotást. Egy új esélyt adni a kopott, kidobásra szánt bútoroknak, akik majd büszkén feszülhetnek a szobában az új “ruhájukban”.
Mindezek után találtam rá a Paksi Atomerőmű Alkotó Energia pályázatára, http://alkotoenergia.hu amire neveztem újdonsült komódommal és csodák csodája nyertem is vele. 😊😁 No nem a főnyereményt, de nekem az már a szobámban is van, úgyhogy megelégszem most az 5000 Ft értékű Pentart ajándék csomaggal. Majd legközelebb 😉
Kommentek